Hazug a csókod és az ajkad,
Szokásból jársz felém,
Nincs tebenned vágy, és bennem nem maradt remény,
De megmaradt a szenvedély.
Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én,
Mégis elhagytál egy szép nap könnyedén.
Eldobsz mint egy szál gyufát,
Amelynek nincsen lángja már,
Úgy fáj, úgy fáj.
Csak miattad csillog szememen a könny,
Ezt a nagy szerelmet mégis köszönöm,
Azt hogy jó is voltál, gyöngéd voltál,
Rossz is énhozzám, úgy fáj, mégis úgy fáj.
Oly hiába oltom el a lámpát estefelé,
Nem sötét az én szobám sosem,
Két szemednek izzó fénye villog felém,
Ezt nem feledem, sosem feledem.
Mert a nagy szerelmek nem gyógyíthatók,
Jöjj, hazudj valami elfogadhatót!
Mondd, hogy fenn jártál a csillagokban, azt is elhiszem,
Csak jöjj, csak jöjj, szívem!
