Párizsban él egy kislány,
nála szebb nincs is talán.
Nem gazdag nagyúri dáma,
s nem vágyik pompa után.
Bámulja őt a férfi nép,
sóhajuk száll, ó, milyen szép!
Munka után várom magát.
Ám ő így fújja víg dalát:
Refrén:
Ó, ó, sajnálom, nem lehet, kérem,
nekem már van vőlegényem.
Őróla álmodom rég, szívem csak érte ég.
Így hát csakis az ő csókját várom,
puha két karomba zárom,
s érzem, hogy valóra vált,
minden, mit szívem kívánt.
Nem kell pénz, gazdagság,
nékem többet ér a boldogság.
Messze van bizony a gyár,
ahová dolgozni jár.
Kecsesen lépked az utcán,
és körötte szebb lesz a nyár.
Ifjú legény lép most elő.
Kísérjem el? Szép az idő.
Kacagva szól, értem magát.
Rákezdi újból víg dalát.
Refrén:
Ó, ó, sajnálom, nem lehet kérem,
nékem már van vőlegényem.
Őróla álmodom rég,
szívem csak érte ég.
Így hát csakis az ő csókját vágyom,
puha két karomba zárom,
s érzem, hogy valóra vált,
minden, mit szívem kívánt.
Nem kell pénz, gazdagság,
nékem többet ér a boldogság.
